A II. éves kommunikáció és PR szakos hallgatók kisfilmjeit vetítették kedden este a Sapientia Egyetem nagy aulájában, ahol odaítélték az Évfolyam Filmje díjat is.
2012. március 21., 16:292012. március 21., 16:29
2012. március 21., 19:292012. március 21., 19:29
Az egyetem terei címmel első ízben szerveztek filmszemlét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán. A Kommunikáció és PR szak II. éves hallgatói szemináriumi feladatként rövidfilmeket készítettek. A feladat a következő volt: egy minimum 1, maximum 3 perces videóban mutass be egy, az egyetem épületéhez kötődő teret – tudtuk meg Puskai Melinda PR-felelőstől, a filmszemle szervezőjétől.
„Amikor a kommunikáció szakot alapoztuk, sok minden szerepelt a terveink között, de olyan merészet nem álmodtunk, hogy valaha filmszemle is lesz. Ide is eljutottunk, most már nincs megállás, csak ennél nagyobb és jobb ötletek lesznek” – mondta köszöntőjében dr. Biró A. Zoltán dékán.
A nézők rangsorolása döntött a három közönségdíj odaítélésben: a legjobbnak Balla Levente alkotását találták, második helyen végzett Kacsó Szidónia, míg a harmadik legjobbnak Henter Hunor kisfilmjét választották.
A szakmai zsűri (Sipos Betti televíziós szerkesztő, riporter, Székedi Ferenc újságíró és Hompoth Loránd, a helyi televízió főszerkesztője) értékelte a levetített filmeket, majd átadták az Évfolyam Filmje díjat a közönségdíjas Balla Leventének.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!